Balaton-parti Futónap versenykiírás

Rendező: Balaton Futó és Szabadidő Egyesület

A verseny időpontja: 2023. szeptember 23., szombat

Versenyközpont: Balatonszemes, Berzsenyi utcai strand

Távok:

  • Ovis futam – 400 m
  • Gyerekfutam – 3,5 km
  • Rövid táv – 5 km
  • Negyedmaraton – 10,5 km
  • Félmaraton – 21,1 km
  • 31,5 km

A nevezési díj az alábbi szolgáltatásokat és csomagokat tartalmazza:

  • versenyen való részvétel forgalomkorlátozással biztosított útvonalon
  • egyedi befutó érem az 5, 10,5 és a 21 kilométeres távokon
  • rajtszám (kivétel ovis futás)
  • chipes időmérés (kivétel ovis futás)
  • közös bemelegítés
  • helyezettek serleggel való díjazása
  • frissítőponton víz, izotóniás ital, szőlőcukor, gyümölcs, stb.
  • a mezőny előtt és után kerékpáros felvezetés és kíséret
  • WC és öltöző használat
  • ruhatár
  • a célban frissítők
  • a rajtcsomagban a szponzorok által felajánlott kedvezménykuponok
  • online eredménylista
  • interneten közzétett fotók
  • orvosi felügyelet

A verseny útvonala szinte végig a Balaton partján halad, részben forgalomtól elzárt területen és részben rendőrök és polgárőrök által biztosított útvonalon. A KRESZ szabályai a futókra is érvényesek. A pályán lényeges szintkülönbség nincs. Az útvonalat végig útburkolatra festett jelek és táblák jelzik, az útbaigazító személyzet segítsége mellett. Szintidő továbbra sincs.

Babakocsival futás engedélyezett. A verseny útvonala aszfalt burkolatú, de 800 méter hosszan füves területen halad. Itt a babakocsival futók a hivatalos útvonalon kívül, az Ady Endre utcán visszafelé futhatnak, a szervezőink utasítása szerint.

Az előző évek tapasztalataiból kiindulva a futók biztonsága érdekében kerékpáros kísérők és kutyával futók indulását a rendezvény keretén belül nem engedélyezzük!

Nevezési díjak:

 2023.05.15-2023.06.152023.06.16-2023.07.312023.08.01-
400 m ovis futamingyenesingyenesingyenes
3,5 km gyerek futam3.000 Ft3.500 Ft4.000 Ft
5 km rövidtáv5.000 Ft6.000 Ft7.000 Ft
10,5 km negyedmaraton5.500 Ft6.500 Ft8.000 Ft
21 km félmaraton7.500 Ft8.500 Ft10.000 Ft
31,5 km7.500 Ft8.500 Ft10.000 Ft

2023-ban a nevezési díjak a fenti idősávok szerint alakulnak.

A nevezés a nevezési díj beérkezését követően kerül aktív státuszba.

A befizetésről a versenyző a helyszínen kap számlát, melyet a regisztrációs sátorban igényelhet.

A nevezés május 15-én indul, és szeptember 21-én zárul.

Helyszíni nevezés korlátozott számban lehetséges.

A befizetett nevezés visszamondására nincs lehetőség, de más személyre átruházható! 

A nevezést módosítani, átruházni a bfsze.info@gmail.com címre írt levéllel lehet. A levélnek tartalmaznia kell a korábbi nevező és a módosított nevező adatait (név, születési év, e-mail cím, település, egyesület neve).

A versenyen minden résztvevő saját felelősségére indul. Az online nevezés egyben nyilatkozatnak is minősül, melyben a nevező kijelenti, hogy egészségi állapota alapján alkalmas a táv teljesítésére. Kiskorú esetén szülői hozzájáruló nyilatkozatra van szükség, amelyet kinyomtatva kérünk a rajtszám átvételekor leadni.

A rajtszámot a póló elejére, jól látható helyen kell rögzíteni. A rajtszámot a nevezők a helyszínen megkapják a rögzítéséhez szükséges kapcsokkal együtt.

A versenyen csak arra nevezett, regisztrált, rajtszámmal rendelkező versenyző vehet részt.

A versenyző köteles az ún. “fair play” elveit a verseny során betartani, másik sportolót versenyében nem akadályozni.

A versenyző köteles a Szervező és a versenybíró utasításait betartani.

Vis maior: A versenyzőnek tudomásul kell vennie, hogy amennyiben a versenyt elháríthatatlan külső ok (vis maior), így különösen az időjárási körülmények, természeti katasztrófa vagy más előre nem várt, extrém, nem tervezhető és elháríthatatlan ok miatt nem lehet megrendezni, úgy a Szervező egy új időpontot jelöl meg részére és a nevezési díjat nem fizeti vissza. A versenyszervező a program helyszínének, időpontjának, valamint a pálya módosításának jogát fenntartja.

A rendezvényről a verseny útvonalán, valamint a rajt előtt és az eredményhirdetéskor a rajt területen fotók és filmek készülnek, amit a rendezők megjelenítenek a verseny honlapján és kiadványaikban.

A versenyen való részvétellel a versenyzők tudomásul veszik, hogy a róluk készült képeket a szervezők szabadon felhasználhatják reklámtevékenységeikhez, kiadványaikban.

A fotókon és filmeken szereplők ellenszolgáltatásra nem jogosultak.

Rajtcsomagok átvétele: a verseny napját megelőző napon 17:00 órától és a verseny napján 7:30 órától.

Az ovis és gyerekfutamok 10:00 órakor, a felnőtt futamok 11:00 órakor indulnak!

Eredményhirdetés: kb. 14:30 órakor.

Idén versenyzőinknek lehetősége nyílik az online nevezés leadásakor kiváló minőségű egyedi futópóló megrendelésére is, melyet a verseny előtt, a rajtcsomaggal együtt adunk át. A póló árát (5.000 Ft) a nevezési díjjal együtt kérjük átutalni részünkre.

Kapcsolat: bfsze.info@gmail.com +36-70-311-5725 vagy +36-20-266-4771