Balatonparti Futónap – Fuss velünk Te is!


Plakát/szórólap


A Balatoni Nyár vendégei voltunk!


Sajtóközlemény, 2017.08.18

 

Ilyen közel még sosem futottál a Balatonhoz

„Szégyen a futás, de hasznos” – ez a mottója a múlt év decemberében megalakult Balaton Futó és Szabadidő Egyesületnek, akinek tagjai igazi futófesztivált álmodtak meg a Balaton déli partjára.

Különleges eseménynek lesz házigazdája Balatonszemes, ahol első alkalommal rendezik meg a Balatonparti Futónap elnevezésű futófesztivált. Különlegessége abból ered, hogy a szervezők a futónap útvonalát úgy jelölték ki, hogy az minél közelebb legyen a Balaton partjához. Az indulók 2017. szeptember 30-án a balatonszemesi Strand és Élményfürdő mellől rajtolnak majd el. A futónap megrendezése az egyesület tagjainak ötlete alapján született meg, és elsősorban azzal a céllal jött létre, hogy megmutassák a nagyközönségnek azt a csodát, amit ők nap, mint nap átélnek, amikor közvetlenül a Balaton parton róják a kilométereket.

„Elköteleztük magunkat amellett, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsük a szabadban való futást, ezért az eseményt hagyományteremtő szándékkal rendezzük meg” – ezt már Benedek Balázs mondta, a Balaton Futó és Szabadidő Egyesület elnöke, a Balatonparti Futónap egyik főszervezője. Majd hozzátette: „Célunk, hogy az eseményre ellátogató sportoló ne egy versenyen érezze magát, hanem sokkal inkább igazi örömfutásban legyen része, éppen ezért igyekszünk igazi fesztivál hangulatot teremteni majd a futónap alatt, a fantasztikus környezet és a jó társaság biztosan garantált lesz!”

A futónapra az előzetes érdeklődést jól jelzi, hogy már eddig több mint négyszáz nevezés érkezett, ami a sűrű futónaptárra nézve kiemelkedően jó eredménynek tekinthető. Ez azt jelzi, hogy a szervezők jól ismerték fel, hogy manapság már nagyon fontos a sportolók számára a megfelelő minőségű helyszín kiválasztása. Az előzetes nevezések alapján az ország minden részéről várják a futókat, akik összesen három távon (3,5 km, 10,5 km, 21,1 km) tehetik próbára tudásukat, így mindenki megtalálja az edzettségének megfelelőt, a rendezők a gyerekekre külön fókuszálnak majd azzal, hogy részükre gyerektávot (3,5 km) jelölnek ki. Minden indulónak rajtcsomaggal és egyedi befutóéremmel készülnek, de ezen felül értékes különdíjak, és kupák is gazdára találnak majd.

Az online nevezés még 2017. szeptember 24-ig zajlik, de a helyszínen is lehet majd nevezni, erről és más hasznos bővebb információt az egyesület honlapján (www.bfsze.hu) találnak az érdeklődők.

Sajtókapcsolat:
Zrínyi Ágnes – kommunikációs munkatárs
Tel.: +36 20 941 8521
E-mail:
bfsze.info@gmail.com
Web:
www.bfsze.hu, Facebook: www.facebook.com/balatonpartifutonap